Címlap

 
Tudom, sokan felhorkannak elolvasván e szóösszetételt. Van, akiben egyből megmozdul a nyelvőr is: hiszen csak az iskolázatlan, magára sem adó tanyasi ember mondja biciglinek az emberi erővel hajtott kétkerekő közlekedési eszközt, a bicyclet!

S már esne is neki a billentyűzetnek, hogy kijavítsa gyarló tévedésünket...

De hányan akadnak, akik az ugyan ebbe a kategóriába, - summa ugynilyen bárdolatlansággal megépített - hazánkban elterpeszkedő kerékpározásra szánt, de arra nem, vagy csak nagy jóindulattal használható biciglijárdák ellen is ugyanoly akkurátossággal vennék fel a küzdelmet?
Szomorúan kell megállapítanunk, hogy még az oly emberbaráti gondolkodók is nehezen értik az egyre jobban terjeszkedő problémát, ha maguk nem aktívan túrázó kerékpárosok. Pedig úgy a nagyvárosi közlekedési "megoldások", mint az ország oly sok helységében megtalálható kerékpározásra is kijelölt, de gyalogosoknak épített járdák ugyanolyan bárdolatlan negatívumai a kerékpáros közlekedésnek, mint a szó, melyet megalkottunk.

Tettük mindezt azért, hogy minél hangsúlyosabban rávilágítsunk: ahogy a nyelvet védeni kell, úgy kell védeni a kerékpározni szándékozók egyre népesebb táborának a lehetőségét is a kulturált, élhető közlekedésre.

Használjuk e szót azért, hogy érzékeltessük: ahogy a nyelvi kultúrában igen silány, ugyanolyan silányak azok a fellelhető kerékpáros közlekedésre szánt, kijelölt járdavariációk is, amelyeket vele illetünk.

 


Mit kívánunk bemutatni?

A hibákat. Kerékpáros oldalról azt, hogy immár tarthatatlan az a módszer, mi szerint íróasztalok mellől, sokszor kerékpárt szinte sosem használók mondják meg, hogy mi a jó nekünk, mi az a megoldás, ami szerintük a mi, vagyis az aktívan kerekezők érdekét, testi épségének a legmegfelelőbb megőrzését szolgálja. Szót kérünk. Véleményt kívánunk mondani az eddigi megoldásokról, az eddig megvalósított formációkról. Hogy a jobbítás irányát érzékeltetni tudjuk, ezért a rossz, hibás, csapni való, esetenként igencsak szörnyűséges megoldásokat, változatokat emeljük ki, hogy lássák a felelős tervezők, nekünk kerekeseknek mi is az, ami rossz, megkeseríti közlekedésünket országszerte. De oldalunk semmit sem érne, ha csak kritizálni tudnánk, ezért a hibák bemutatása mellett a lehetséges megoldási javaslatokat is igyekszünk megadni. Javaslatokat, az esetek nagy részében nem saját kútfejünkből, hanem a nálunk jóval előrébb járó helyek, népek tapasztalataiból véve, természetesen beemelve hazai környezetünkbe.

  Mindehhez kívánjuk hozzáadni saját igen gazdag tapasztalatunkat, amit az országban - több tízezer kilométert végigkerekezve úgy csomagos, mint amatőr versenyző kerekezőként -, alkalmunk volt begyűjteni.